Előzmények
„Csornai szennyvíztisztító fejlesztés és bővítés, valamint Bősárkány nagyközség csatornázása”
2009. december 15-én írta alá a KEVITERV AKVA KFT. azt a szerződést, amely engedélyezte a "Csornai szennyvíztisztító fejlesztés és bővítés, valamint Bősárkány nagyközség csatornázása" tárgyában adódó, a KEOP-7.1.2.0-2008-0272 kódszámú projekt műszaki tervezését és kivitelezésének megkezdését. 2010. év elejéig megtörtént a település komplett geodéziai felmérése, illetve a bővítendő szennyvíztisztító telep és Bősárkány területének geotechnikai feltárása.
Ezzel egyidőben elkezdték az érintett területek lőszermentesítését és elkészítették a régészeti hatástanulmányt is, amelyek 2011 tavaszán kerültek elfogadásra. A bővítési tervet, mely a csornai szennyvíztisztító telepet érintette, 2010 nyarán nyújtották be engedélyezés céljából az érintett építési hatóságnak.
Ezzel párhuzamosan a Bősárkányi szennyvíz-csatornázási tervet is beadták az érintett vízügyi és környezetvédelmi hatósághoz. A szennyvíztisztító telep bővítése területvásárlást igényelt, melynél a Bősárkányi Önkormányzat (mint Végrehajtó) munkáját segítette a PannonVíz Zrt. (mint Üzemeltető). Az illetékes földhivatal jóváhagyta a területvásárlást, ezzel megszűntetett minden akadályt a szennyvíztisztító telep bővítési engedélyének kiadása előtt.
Mint minden munkálat során, itt is felmerültek nehézségek a településen áthaladó 86-os főút építési munkálatai miatt, hiszen a két kivitelezés szinte ugyanakkor zajlott. Ezért módosítani kellett a csatornahálózat nyomvonalát, melyet a 86-os főút mellé terveztek. Ehhez a módosított csatornázási tervhez a 86-os sz. főút kezelője is hozzájárult, így e dokumentum kibocsájtásának sincs további akadálya.
Jelenleg a két engedély kiadására várnak, hogy utána a véglegesített tenderterveket átadhassák az önkormányzat részére, és megindulhasson a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás.
A második forduló hasonlóképpen benyújtásra került 2011. június 28-án.
2010. március 23-án létrejött a Bősárkányi Víziközmű Társulat, melynek nyilvántartásában jelenleg 776 ügyfél és 796 ingatlan szerepel. Ebből 701 fő rendelkezik OTP lakás- előtakarékossági szerződéssel. 2010. december 10-én a Társulat hitelajánlatot kért négy különböző pénzintézettől, majd egy hónappal később kiválasztották a Rábaközi Takarékszövetkezetet, mint leendő hitelintézetüket. 2011 márciusában megtörtént a hiteligénylés. Az ügyfelek választhattak, hogy a fizetendő érdekeltségi hozzájárulást, melynek összege 200.000 Ft/ingatlak, egy összegbe fizetik-e be a Víziközmű Társulat számlájára, vagy élnek a 100 hónapon át havi 2.000 Ft-os részletfizetési lehetőséggel. Azon ingatlan tulajdonosoknak (75 fő), akik nem rendelkeznek OTP LTP szerződéssel, az érdekeltségi hozzájárulás összege 235.000 Ft/ingatlan.
2011. január 13-án megalapították a Bősárkány- Csorna- Farád Szennyvízkezelési Társulását, melynek társulati ülése 2011 júniusában zajlott.